A poros kis szobába, a kívül dolgozó varrógépek monoton kattogása hallatszik be, mégis kellemes csend uralkodik. kívül 40 fok is van már, és könnyebben elfáradok. A meleg kiszívja az erőmet, de a munka mindig kárpótol.  Szeretem ezt csinálni, ahogy a táncosok pörögnek a rózsaszín tüllben. Én csak balettbabáknak hívom őket, mert egészen olyan a bőrük mint a porcelán. Munka után, a fiúkkal mindig dominózunk. Persze én vagyok a nyerő. Öregek vagyunk, de az eszünk még a régi. Már 39 éve szivarozok. Megszoktam, és fontos a hétköznapokhoz. Itt ez már hagyománnyá vált, az emberek boldogok, hosszú ideig nem változik semmi. A varrodában a dominózás után hátradőlve ülünk a fiúkkal. Mindenki belegondol a régi időkbe. Ilyenkor néhányan mogorvák lesznek, biztos egy asszonykára gondolnak. Én boldog vagyok. És kellemes boldogságot érzek belül. Elégedettséged, és nagy boldogságot. Nem szeretném ha elmúlna. Ahogy süt a nap kinnt, én pedig az árnyékban szívom be a kinnti illatot, az ablakok nyitva állnak, és hallom a madarakat, a falról lekúszó piros virágok az asszonykámra emlkeztetnek. : )

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.