Itt a nyár. Eldöntöttem hogy minden percét kihasználom. A sok sörözés a parton, a tervbe vett határtalan nyári bulik, fagyizás az ildipresszóban,  külföld, uv szűrős szemüveg, soksokboldogságérzés a levegőben ami aztán mindenkire átragad.  sáláláláá

Melinda egy percig sem habozott...megölelte Tomot. Lementek a tengerpartra. Tom és Melinda barátsága kusza összevisszaságot alkotott. Néha nagyon szerették egymást, és minden percben együtt nevettek ernő bácsin, aki esténként gyakran becsiccsentett és a teraszon táncra perdült a szomszédból átszűrődő trombitaszóra. Ilyenkor sokáig kacagtak, és fogták egymás hátát hogy hátra ne essenek. Melinda mindig nagyranyitott szájjal nevetett, kivillantotta szép fehér fogsorát. Harsány öltözetű nő volt, a huszas éveiben járt. Dús barna haja kusza hullámokban omlott napbarnított vállára. Melinda kívűlről talán bátor, erős és boldog nőnek tűnt, de ez volt a maszkja, amit előszeretettel alkalmazott mások megtévesztésére. Egyedül Tom tudta hogy legbelül mennyire magányos, és szeretetre éhezik. Melindát mindig súlyok terhelték. És ez a sok nehézség kiszámíthatatlanná tette. Amikor egy csepp reményt is érzett saját boldogsága beteljesülésére, bekattant. Feldúlt mindent, porrá égetett és elpusztított. A saját lelkében is, de másokéban is. Valami belül kényszerítette hogy ne engedje hogy boldog lehessen. Úgyérezte szenvedésre született. Néha jólesett neki hogy önmaga állít gátakat maga elé. Ellehetetleníti egy másik ember közeledését. Büntette magát, mindenért.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.